Hédi orvoshoz ment ahogy hazaértek. Győző kísérte el mert a lány gyenge volt, és mert máshol, máshogyan nem tudtak volna találkozni.

A lány lassan gyógyult, de Győző miután az új munkája révén minden nap abban az utcában járt ahol Hédi lakott, minden nap meglátogatta őt. Csak ültek a kocsiban, beszélgettek, fogták egymás kezét. Nem volt menedékük ahol összebújhattak volna.

Hédi tudta hogy Győző a családjához megy haza minden találkozás után, de őt csak az érdekelte hogy a férfi még érdeklődik iránta, még átöleli – még megszorítja őt amikor átkarolja, a csókjában még ott a szerelem íze.

Hédi minden nap bejárt az irodába, most csak ott kapott munkát. Meglepődött amikor egy nap Győző lépett be az ajtón. Nem merték átölelni egymást, csak egy futó csókot váltottak. Nem akarták magukra vonni a figyelmet, vagy újabb haraghullámot kelteni maguk ellen.

- Erre jártam, hiányoztál, gondoltam bejövök hozzád. Jól vagy ?

            - Igen, mostmár jól vagyok. Örülök hogy itt vagy, olyan rossz itt egyedül.

Arról beszéltek hogy este megint találkoznak amikor Győző végez a munkahelyén.

Ekkor megszólalt a telefon:

- Kovács Győzőné vagyok

            Hédiben megfagyott a vér. Győző felesége volt a vonalban, a férfi pedig közben a háta mögé lépett, megfogta a vállát.

- Tudja ki vagyok? Én Győző felesége vagyok. Tudom hogy amíg kint vannak ott lamuroznak, de azt nem tűröm hogy itthon is ez legyen ! Haggyák ezt abba ! Nem tűröm hogy rámásszon a férjemre.

            - De én...

- Én tudom hogy maga csábította el a férjemet, hogy el akarja venni tőlem, de jobban teszi ha békén  hagyja !

            - Asszonyom, én....én úgy érzem hogy nem én vagyok egyedül a hibás, ehhez két ember kell...

Hédinek melege lett, hevesen vert a szíve, Győző valószínűleg mindent hallott, hiszen ott állt a háta mögött. Nem tudta mit mondhatna még, csak azt tudta hogy nem akarja elveszíteni a férfit, tudta hogy mindketten akarták a másikat, hogy igazából egyikük sem hibás, hogy egyikük sem volt bűnös csábító, egyszerűen így hozta a sors.

- Hagyja békén a férjemet különben megbánja ! – és ezzel letette a telefont.

Győző szorosan ölelte Hédit. Talán még sosem ölelte úgy ahogy akkor. Rémült volt, ahogy a lány is.

– Ne haragudj kérlek, nem tudtam hogy fel akar hívni, nem tudtam hogy...

            - Látlak még ? – kérdezte a lány.

- Szeretlek –mondta Győző és úgy szorította Hédit hogy az már szinte fájt. De ez most egyiküket sem érdekelte.

Percekig álltak ott még ölelkezve, egyetlen hang, vagy mozdulat nélkül. Abban a borzasztó és gyönyörű percben mindketten tudták hogy el fogják veszíteni egymást.

 ......