Életről, szerelmekről, csodákról, magaslatokról és mélységekről

A szereplők kitalált karakterek – csak a szerelem volt igaz... 

- Látlak még ? – kérdezte a lány miközben a férfi átölelte.

- Szeretlek – válaszolta a férfi. Még sokáig maradtak így, egymást ölelve. Tudták hogy ez a vég kezdete.

A lány szinte gyerek volt még, legalábbis lélekben - a férfinak már családja volt. Véletlenek sorozata kötötte össze őket már egy ideje, nem akartak bántani senkit, nem gondolkodtak, csak összesodródtak valahogyan. A lány soha nem érzett még így, talán a férfi sem.

Egy hűvös hajnalon, a piactér oldalán találkoztak először, a kollégák gyorsan bemutatták őket egymásnak, de mintha nem is vettek volna tudomást a másikról valamiért.

A lány kirándulócsoportokat kísért idegen országokban, idegen városokban, a férfi a kirándulóbuszt vezette. A férfi számára érdektelen volt a jelentéktelen főiskolás lány, egy volt a sok közül. Faragatlanul viselkedett vele, szinte hozzá sem szólt az utazások alatt. Mindketten tették a dolgukat, nem figyeltek a másikra, csak a legszükségesebb esetben váltottak pár szót.

A kirándulóbusz hangos volt, hosszú volt az út és hosszú volt a nagyvárosban töltött nap. Az érkezés napján Hédi nyakába vette a várost a csoporttal, tette a dolgát, addig sem kellett a saját gondjaival foglalkoznia. Eltelt a nap, a csoport fáradtan, de elégedetten, újonnan vásárolt olcsó kincseivel visszatért a kirándulóbuszba, hogy aztán az odaút hangzavarát az álmos csend váltsa fel.

Ültek egymás mellett majd kétezer kilométert, nem beszéltek, nem figyeltek egymásra. Csak a két sofőr beszélgetett, Hédi néha végigsétált az utasok között, váltott velük néhány szót, négy óránként a megállókban kinyújtóztatta lábait, aztán aludt tovább a számára fenntartott két ülésen. Kicsire össze tudta húzni magát kényelmes farmerében, puha pulóverében. Gyakorlott volt már a mozgó buszon alvásban, a két férfi sem érdekelte. Tudta, biztonságban van ha ők vezetnek, tudta hogy nem tévednek el, jól ismerik már az utat mindketten. Gábort, Győző váltótársát kifejezetten kedvelte, vele jól el  tudott beszélgetni, közösen kávéztak az egésszégügyi szünetekben, határokon, ha várni kellett, ha a vámosokkal kellett egyezkedni, akkor is Gábor segített neki. Győző sosem csatlakozott a beszélgetésükhöz., mindig távol maradt a közös kávészünetekről, ha netán csatlakozott, akkor sosem szólt Hédihez, a legszükségesebb kérdéseket tette csak fel és a lehető legrövidebb, személytelen válaszokat adta Hédi kérdéseire.

Hazaérve szinte szótlanul váltak el, Hédi és Győző, alias Mr. Faragatlan. Néhány hét múlva újra együtt indultak útnak, ugyanoda, ugyanazzal a kirándulóbusszal. Utaztak, várost néztek, kifáradtak, hazaérve talán már el sem búcsúztak egymástól, az már túl közeli viszony lett volna. Kerülték egymást valamiért, valami furcsa taszítás volt közöttük, bár egyikük sem tudta volna megmagyarázni miért.

Sokáig nem dolgoztak együtt, megjött a tél és Hédit az irodába szegezte a zord idő, a kirándulóbuszok nem túl jó műszaki állapotukra hivatkozással aludtak a tulajok házának udvarán. Legfeljebb néha egy-egy amolyan bevásárló csoporttal indultak útnak Olaszországba, bőrkabátokért, harisnyákért, edényekért, aranyláncokért. Hédi mindig elkísérte ezeket a kirándulásokat, aludt, pihent, sétált Trieszt utcáin, az erődben a kikötő felett, sétált a piacon a kikötőnél a kis csatorna partján -  így legalább péntek délutántól vasárnap reggelig megint “élt”egy kicsit. Bár, mivel akkoriban még vámot kellett fizetni a határon ha a tiszteknek úgy tetszett, sokszor akadt gondja az utazókkal, a vámosokkal, Hédi mégis szerette ezeket a hétvégéket. Nem a fizetése vonzotta ezekre a túrákra, ott szabad volt, erős és elfelejthette a gondjait. Győzővel nem találkozott ezeken a hétvégéken, a férfi csak hosszabb utakat vállalt, a bevásárló turizmus nem az ő műfaja volt, a kollégák mondták Hédinek, hogy Győző amennyit csak lehet, a kisfiával foglalkozik, ő a mindene, ő jár vele orvoshoz, ő kíséri iskolába, ő tanul vele. A feleségéről sosem beszél, mindig csak a kisfiáról. Hédit nem különösebben érdekelte amit hallott, számára Mr Faragatlan  idegen maradt.

Hédi akkor vélt némi emberséget felfedezni Mr Faragatlanban, amikor feltűnt neki hogy az egyik kollégájukkal, Erikkel valami furcsa, szoros és igen bensőséges barátság köti össze. Űgy tűnt, már régóta ismerik és támogatják egymást. Hédi is jóban volt Erikkel, az idősödő, nagycsaládos férfival aki remekül értett az emberekhez és a hirtelen jött műszaki hibákhoz. Hédi és Erik sokat beszélgettek, sokszor töltötték együtt a hétvégét a bevásárlóturizmusnak köszönhetően. Ők jól megértették egymást, és úgy látszott, Győző és Erik ugyanilyen jó barátságban vannak. Furcsa volt Hédinek, hogy minden kollégájával jól megértették egymást, nevetgéltek, ugratták egymást, valahogy mindenki befogadta őt a férfitársaságba, egyedül Győző tartotta a távolságot valamiért.

folyt.köv. hamarosan...