"Kezdeni, nekiugrani, hódítani, hegyeket az útból elhordani, gyerekjáték. Befejezni, lezárni, barátságban elválni lehetetlennek tűnő valami, mert mindig marad valaki, többnyire mélységes fájdalommal a szívében, a szívünkben. Hol ezért, hol meg azért.

Mi lett volna, ha? Ha akkor és ott nem az történik, nem jön a nyári szünet, nem költözik másik városba, elérem az utolsó vonatot, mégiscsak neki adok igazat? Boldogan élünk míg meg nem halunk? Vagy jött volna egy másik üzenet, város, vonat, igazság? És mitől nagy Ő a nagy Ő, ha nem láttam legalább három éve, és gyakorlatilag néhány, hol karácsonyi, hol szülinapi üdvözlő – és egy nyilván – tudatalatti félrenyomott SMS kivételével semmilyen, néven nevezhető kommunikációs csatorna nincs közöttünk? A túlélés egynéhány formája ez is, persze ha mindent csak és kizárólag véres drámának kívánunk megélni. Akkor bizony könnyedén tönkretehetjük a teljes életünket, fújhatjuk a lufikat, kaphatunk heveny szívdobogást, és támolyoghatunk a magunk gyártotta ködös történelemben. A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít. Valaha volt egy férfi és egy nő, ők ketten kellettek akkor mindenhez. Mindenhez, ami akkor fontos volt. De ma már nem az, ma az a fontos, ami/aki éppen zajlik. Ez a dolgok rendje. És vannak olyanok is, akiknek még megközelítőleg sincsenek ilyen emlékei. Úgyhogy adjon hálát a sorsnak mindenki, aki hordozhat magában valami régi nagy érzést."