Hédi úgy tíz éve együtt járt valakivel. Maga sem hitte mi zajlik körülötte. Nemsokkal azelőtt lépett ki egy kapcsolatból, új volt még a szabadság. Hédi a munkájába vetette magát, ott legalább szükség volt rá. Akkor jött Ő, egy volt a kollégák közül. Randit kért, telefonálgatott, néhány hét múlva Hédi egy 150 km-re lévő városban találta magát egy hétvégén. Aztán szinte minden hétvégén. Távol voltak, együtt, de mégis külön - szabadon. Nem voltak kérdések, nem voltak szabályok. A néhány hónapos egyedüllét után Hédi csak egy kis boldogságot keresett, hát elfogadta amit kínáltak neki - együtt töltött hétvégéket, vacsorákat, telefonokat, segítséget a munkában ha kellett. (bár nem nagyon kellett neki segíteni a munkájában)
Egyszer kapott egy hívást, hogy a "párjának előző este vendége volt - elfogadta a döntését, elváltak útjaik, de maradtak kollégák, ahogy korábban. Egy fagyos munkahelyi találkozás után,amit Hédi lélegzetvisszafojtva szó nélkül végigcsinált mintha mi sem történt volna - éltek tovább mostmár valóban távol egymástól.
Találkoztak, beszéltek, valahogy megmaradt a jó kapcsolat. Volt amikor Barátunk sírva hívta fel Hédit, hogy elpanaszolja mit művel vele a volt felesége, hogy nem láthatja a fiát, hogy a barátnő aki a vendége volt mielőtt ők szakítottunk, a közös gyermeküket hordta a szíve alatt, de szó nélkül elvetette és csak utólag közölte vele hogy ennyi volt. Azt várta hogy Hédi hallgassa meg és segítsen, Hédi megtette. Nem voltak szabályok, nem volt miért haragudni egymásra, így hozta az élet, el kellett fogadni a helyzetet, ha nehezen is, de megtörtént és végül barátok maradtak.
Eltelt egy év, Hédi egyedül volt, aztán közös kirándulásra hívta az Ex a barátaival. A kirándulás végére Hédi már nem volt egyedül. Újabb hétvégék, újabb telefonok jöttek, és néhány hónap múlva az újabb szakítás, miért és hogyan arra már talán Hédi sem emlékszik. De az már egyáltalán nem fájt, egyszerűen csak vége lett, szinte kimondatlanul, szavak nélkül.
Az Ex ekkorra már nem dolgozott a cégnél, még mindig beszéltek, valami furcsa bizalmas barátság lett ez az évek alatt. Az Ex megnősült (még Hédit is meghívta az esküvőre), azóta már családja van.
Hédi még ma is egyedül él - úgy hozta az élet hogy bárki akadt is az útjába, még boldogságmorzsa sem volt. Hédi megteremtett egy életet, akikkel találkozott, vagy kihasználni vagy használni akarták, egyet kivéve. Ő pedig sajnos túl messze volt ahhoz hogy Hédi támasza legyen.
Nem zárkózott be, nem élt remeteéletet, de nem volt hajlandó kirakatbaba lenni a tinidiszkóban vagy bárhol másutt hogy aztán valaki majd hazavigye, netán még rosszabb és ő akarja magát hazavitetni Hédihez egy éjszakára hogy aztán elváljanak útjaik, vagy ami annál is rosszabb eltartassa magát.
Ha volt valaki Hédi életében, az Ex tudott róla, ha baj érte Hédit, Ő tudott róla, ha Exnek gondja volt otthon, Hédivel beszélte meg, sőt évente egyszer amikor Exnél betelt a pohár az otthoniakkal, még arra is képes volt, hogy Hédinél próbákozzon, de persze Hédi elutasította.
Mindettől függetlenül valami mégis összekötötte őket, mintha Exünk néha menekülne az életéből amit ő alakított úgy ahogy. Hédi tudta hogy Ex még érdeklődik iránta, hogy ami volt nem múlt el teljesen. Nem álomkép ez: akinek nem vagy fontos az nem hív fel és nem kérdezi meg mi van veled, akinek nem vagy fontos az nem hallgat meg és nem Ért. Ex akkor is meghallgatta Hédit amikor élete legnagyobb veszteségét élte át, amikor Hédit mindenki magára hagyta a fájdalmával, Ő akkor is figyelt rá.
Hédi nemrég elvesztette a munkáját, volt egy cége amit egyedül a semmiből épített, aztán meg kellett válnia tőle. Lakáshitel, autóhitel, beteg szülők, egyedüllét, mindezt autoimmun betegség teszi még kellemesebbé - úgy festett Hédi mindent elveszített amije csak maradt.
Egy hajnalban, Ex szokás szerint telefonált - tudta mi zajlik Hédi körül, jól ismerte őt, tudta Hédi mire hogyan reagál. Tudta hogy az elmúlt évtizedben mennyit dolgozott, hányszor vesztett, hogy csak morzsák jutottak neki, míg mások veknivel sem laktak jól, míg Ő, az Ex semmivel sem volt elégedett, pedig jól keresett, családot alapított, elhagyta Hédit, nem is egyszer, most mégis hozzá menekül három hetente egy telefonbeszélgetés erejéig biztosan. Mert Hédi annak idején nem akarta pórázon tartani őt, nem akart uralkodni felette, elfogadta olyannak, amilyen - nem akarta a saját képére formálni. Szabadon engedte, de Ex valamiért mégis Vele maradt valahogyan, még ha mással élt is.
Mikor Ex meghallotta milyen helyzetbe került Hédi, megjegyezte hogy hallja a hangján a tehetetlenséget, a keserűséget, de segítség és bátorítás helyett aztán kellemesen a földbe döngölte a lányt."Kedvesen felhívta rá a figyelmét hogy miért is van egyedül hosszú évek óta, merthogy nem hajlandó az éjszakai bárokban mutogatni magát lehetőleg szuperminiben kipingálva, mert az érzelmeket keresi a puszta szex helyett, mert az majd eltereli a figyelmét arról hogy semmije sem maradt. Mert a férfiaknak úgyis mindig van kedvük ahhoz...tehát, egyszerűen csak oda kell menni és mutogatni magát, aztán majd élhet a férfiakból.
Nem mondta hogy segít munkát keresni, nem mondta hogy találkozzanak és meghallgatja a lányt.
Még azt sem mondta hogy majd újra hívja, hogy mi van vele, neki talán ez így volt természetes.
Hédi akkor döbbent rá miért is váltak el útjaik annyiszor...
Igen, Hédi évek óta morzsákból (boldogságmorzsákból) él, sivatagban járt és jár, sok-sok csalódás és veszteség után megválogatja milyen morzsát szed fel az útról és milyet nem. Nem azért mert egyedül akar élni, hanem mert ezt hozta az élet.
Egyetlen ölelésért a világ végére is elmenne. Mert egyetlen ölelés visszaadhatná az erejét.
Egyszer kapott egy hívást, hogy a "párjának előző este vendége volt - elfogadta a döntését, elváltak útjaik, de maradtak kollégák, ahogy korábban. Egy fagyos munkahelyi találkozás után,amit Hédi lélegzetvisszafojtva szó nélkül végigcsinált mintha mi sem történt volna - éltek tovább mostmár valóban távol egymástól.
Találkoztak, beszéltek, valahogy megmaradt a jó kapcsolat. Volt amikor Barátunk sírva hívta fel Hédit, hogy elpanaszolja mit művel vele a volt felesége, hogy nem láthatja a fiát, hogy a barátnő aki a vendége volt mielőtt ők szakítottunk, a közös gyermeküket hordta a szíve alatt, de szó nélkül elvetette és csak utólag közölte vele hogy ennyi volt. Azt várta hogy Hédi hallgassa meg és segítsen, Hédi megtette. Nem voltak szabályok, nem volt miért haragudni egymásra, így hozta az élet, el kellett fogadni a helyzetet, ha nehezen is, de megtörtént és végül barátok maradtak.
Eltelt egy év, Hédi egyedül volt, aztán közös kirándulásra hívta az Ex a barátaival. A kirándulás végére Hédi már nem volt egyedül. Újabb hétvégék, újabb telefonok jöttek, és néhány hónap múlva az újabb szakítás, miért és hogyan arra már talán Hédi sem emlékszik. De az már egyáltalán nem fájt, egyszerűen csak vége lett, szinte kimondatlanul, szavak nélkül.
Az Ex ekkorra már nem dolgozott a cégnél, még mindig beszéltek, valami furcsa bizalmas barátság lett ez az évek alatt. Az Ex megnősült (még Hédit is meghívta az esküvőre), azóta már családja van.
Hédi még ma is egyedül él - úgy hozta az élet hogy bárki akadt is az útjába, még boldogságmorzsa sem volt. Hédi megteremtett egy életet, akikkel találkozott, vagy kihasználni vagy használni akarták, egyet kivéve. Ő pedig sajnos túl messze volt ahhoz hogy Hédi támasza legyen.
Nem zárkózott be, nem élt remeteéletet, de nem volt hajlandó kirakatbaba lenni a tinidiszkóban vagy bárhol másutt hogy aztán valaki majd hazavigye, netán még rosszabb és ő akarja magát hazavitetni Hédihez egy éjszakára hogy aztán elváljanak útjaik, vagy ami annál is rosszabb eltartassa magát.
Ha volt valaki Hédi életében, az Ex tudott róla, ha baj érte Hédit, Ő tudott róla, ha Exnek gondja volt otthon, Hédivel beszélte meg, sőt évente egyszer amikor Exnél betelt a pohár az otthoniakkal, még arra is képes volt, hogy Hédinél próbákozzon, de persze Hédi elutasította.
Mindettől függetlenül valami mégis összekötötte őket, mintha Exünk néha menekülne az életéből amit ő alakított úgy ahogy. Hédi tudta hogy Ex még érdeklődik iránta, hogy ami volt nem múlt el teljesen. Nem álomkép ez: akinek nem vagy fontos az nem hív fel és nem kérdezi meg mi van veled, akinek nem vagy fontos az nem hallgat meg és nem Ért. Ex akkor is meghallgatta Hédit amikor élete legnagyobb veszteségét élte át, amikor Hédit mindenki magára hagyta a fájdalmával, Ő akkor is figyelt rá.
Hédi nemrég elvesztette a munkáját, volt egy cége amit egyedül a semmiből épített, aztán meg kellett válnia tőle. Lakáshitel, autóhitel, beteg szülők, egyedüllét, mindezt autoimmun betegség teszi még kellemesebbé - úgy festett Hédi mindent elveszített amije csak maradt.
Egy hajnalban, Ex szokás szerint telefonált - tudta mi zajlik Hédi körül, jól ismerte őt, tudta Hédi mire hogyan reagál. Tudta hogy az elmúlt évtizedben mennyit dolgozott, hányszor vesztett, hogy csak morzsák jutottak neki, míg mások veknivel sem laktak jól, míg Ő, az Ex semmivel sem volt elégedett, pedig jól keresett, családot alapított, elhagyta Hédit, nem is egyszer, most mégis hozzá menekül három hetente egy telefonbeszélgetés erejéig biztosan. Mert Hédi annak idején nem akarta pórázon tartani őt, nem akart uralkodni felette, elfogadta olyannak, amilyen - nem akarta a saját képére formálni. Szabadon engedte, de Ex valamiért mégis Vele maradt valahogyan, még ha mással élt is.
Mikor Ex meghallotta milyen helyzetbe került Hédi, megjegyezte hogy hallja a hangján a tehetetlenséget, a keserűséget, de segítség és bátorítás helyett aztán kellemesen a földbe döngölte a lányt."Kedvesen felhívta rá a figyelmét hogy miért is van egyedül hosszú évek óta, merthogy nem hajlandó az éjszakai bárokban mutogatni magát lehetőleg szuperminiben kipingálva, mert az érzelmeket keresi a puszta szex helyett, mert az majd eltereli a figyelmét arról hogy semmije sem maradt. Mert a férfiaknak úgyis mindig van kedvük ahhoz...tehát, egyszerűen csak oda kell menni és mutogatni magát, aztán majd élhet a férfiakból.
Nem mondta hogy segít munkát keresni, nem mondta hogy találkozzanak és meghallgatja a lányt.
Még azt sem mondta hogy majd újra hívja, hogy mi van vele, neki talán ez így volt természetes.
Hédi akkor döbbent rá miért is váltak el útjaik annyiszor...
Igen, Hédi évek óta morzsákból (boldogságmorzsákból) él, sivatagban járt és jár, sok-sok csalódás és veszteség után megválogatja milyen morzsát szed fel az útról és milyet nem. Nem azért mert egyedül akar élni, hanem mert ezt hozta az élet.
Egyetlen ölelésért a világ végére is elmenne. Mert egyetlen ölelés visszaadhatná az erejét.
