“Ellentétben az általános hiedelemmel az ehhez hasonló pillanatok, életünk legszebb élményei nem passzív befogadó állapotban érnek bennünket… általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghez vigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot.
A tökéletes élmény tehát nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik velünk, hanem sokkal inkább mi hozzuk szándékosan létre.
Egy kisgyerek számára ilyen lehet az, mikor a nagy gonddal épített torony tetejére, amilyen magasat eddig még sosem sikerült építenie, remegő ujjakkal felteszi az utolsó kockát; egy úszónak az, mikor megpróbálja megjavítani saját rekordját, egy hegedűsnek, amikor hibátlanul játszik le egy nagy technikai tudást igénylő darabot.
Minden ember előtt ezerszámra nyílnak ilyen lehetőségek - kihívások arra, hogy meghaladja önmagát.
Az ilyen élmények nem feltétlenül kellemesek abban a pillanatban, amikor átéljük őket. Lehet, hogy az úszó izmai fájtak legemlékezetesebb versenye közben, úgy érezte, szétrobban a tüdeje és szédült a fáradtságtól - ám mégis ezek voltak élete legszebb percei.
Soha nem könnyű úrrá lenni életünk felett, néha pedig határozottan fájdalmas is lehet. Hosszú távon azonban a tökéletes élmények összeadódnak, és egyre inkább az lesz az érzésünk, hogy teljesen uraljuk életünket, sőt tevékeny részt veszünk irányításában is.
Ez az érzés pedig olyan közel áll ahhoz, amit az emberek általában boldogságnak neveznek, hogy jobban talán nem is tudjuk szavakban önteni.”(Flow, 21-22.o.)