Már három éve - vége látsziott egy rémálomnak, de még nagyon is élt akkor az az álom. Nem volt kedvem utazni sem, pedig az már nagy bajt jelentett akkoriban. Már menekülni sem akartam...

Nem akartam még eljönni sem, semmit sem akartam. Minden mindegy volt már. Azt hittem mindent elvesztettem...

Repülőre szálltam mégis, és két óra múlva egy másik világban találtam magam. Kicsit féltem, de már az is mindegy volt. Akkor még nem tudtam hogy Álomországba érkeztem. 

Vasárnap volt ... Délután sétáltam egyet a városban, este csak gondolkodtam egyedül és még nem tudtam hogy csoda vár rám, sőt csodák sora várt ott rám.

Új élet kezdődött akkor, amit akkor este még nem sejtettem...talán most kicsit újraélhetem azt a csodát.... Talán épp ma, három évvel később, megint egy új élet kezdődött el, valakivel aki messze van, és mégis közelebb, mint az aki fizikailag itt van, csak épp nem LÁT, nem ÉRT.  

Álomvárosban, Álomországban ébredtem új világra és az a csoda még ma is az enyém... Azt mondják illúzió, szerintem valóság. A legszebb valóság ami valaha volt, a legszebb ajándékom. Ajándék mert mertem önmagam lenni, mert nem számított már semmi, csak az a boldogság amit ott akkor kaphattam... ajándék, csak mert bátor voltam, mert nem néztem sem múltat, sem jövőt, csak ott azt a percet, amiről akkor még nem tudhattam hogy abból fogok élni...

(folyt.köv.)