Mire hazaértek, Győző feleségét már értesítette valaki, Hédit pedig az aranykalitkája vette körül ismét, kínos kérdések, viták és névtelen telefonhívások következtek. Két hét múlva ismét útra kellett kelniük. A két utazás között nem beszéltek, nem mertek, mindketten küzdöttek a ‘jóakaróikkal. Győző elmerült a kisfiával töltött időben, Hédi pedig menekült a családja elől ahogy csak tudott.
Két hét múlva újabb utazás következett. Szinte már nyaralásnak ígérkezett a negyven utassal töltött idő, az előző, óriás csoport után. Símán ment minden, Győző és Hédi boldogok voltak együtt, úgy döntöttek nem törődnek a világgal és a rosszakarókkal. A munkájukat tökéletesen végezték, nem lehetett rájuk panasz. Az utazóközönség maximum a kézfogásukat láthatta, de ebből senkinek sem származott hátránya. Úgy dolgoztak együtt mintha már ezer éve ismerték és szerették volna egymást. A hét vége felé egy este még táncoltak is a kedvenc bárjukban, de nem bújtak össze csak amikor Pedro az ismerős pincér elsötétítette a táncparkettet, senki sem láthatta az ölelésüket.
Újabb és újabb utazások következtek ezután. Az utasok szerették ahogy megnevettetik őket, szerették a precízségüket, a jókedvüket, a kedvességüket. Esténként vagy a tengerparton üldögéltek régi jó szokásuk szerint, vagy sörözni és táncolni mentek a közeli grillteraszra.
Kéthetente tetemes mennyiségű bevételt hordtak haza. Hédi már réges régen ledolgozta azt a hiányt, amit még az első úton elloptak tőle, lassan már fizetést kellett volna kapnia. Egy hajnalban, induláskor, a busz mellett, az utasok füle hallatára hangos vitába keveredett a főnökével a fizetése miatt. A hangos szóváltásba sajnos Győző is bekapcsolódott, megvédte a lányt, de ezzel csak még jobban magukra haragította a főnöküket. Úgy indultak útnak akkor hajnalban, mintha az utolsó útjukra indulnának együtt.
Már nyár vége felé jártak, Győző váltótársa felajánlotta nekik hogy Hédinek úgyis egyágyas szobát adtak, majd ő átköltözik oda, ők pedig együtt lehetnek, egy szobában – senki sem tudja meg, tőle biztosan nem.
Együtt aludtak el és egymás karjaiban ébredtek – végre senki sem zavarta őket. Megtanulták hogyan leplezzék a kapcsolatukat, vagy már nem is leplezték, ha úgy érezték nem kell. Az utasok szerették őket, figyeltek minden apró részletre, a szerelmük csak jobbá tette a közös munkájukat.
Azon a héten Hédi beteg lett, egy este belázasodott, hányt, teljesen legyöngült. Felkelni is alig volt ereje. Volt egy orvos a csoportban, ő adott valamit amit ugyan alig lehetett Hédivel megitatni, de végül mégis jobban lett tőle. Győző ápolta, etette, itatta, ölelte ha lázas volt, Hédi a karjaiban aludt el minden este, így lett napról napra jobban. A külön kiránduláson amíg a csoport a szabadprogramot töltötte, Hédi a buszban pihent, a hőség ellenére is takarók alatt vacogott Gaudi híres templomának tövében a fák alatt, Győző vigyázott rá. Ha kellett, ő ment a csoporttal, nehogy a lány rosszul legyen.
Amikor Hédi végre jobban lett, átmentek egy szomszédos üdülőtelepre, szemrevételezni a következő csoport szállodáját. Maguk is meglepődtek, amikor meglátták a pici, szűk utcában lévő még kisebb, inkább vendégház méretű intézményre utaló bejáratot. Hédi érezte hogy ez nem a legjobb hely amit kaphatnak, de nem volt mit tenni, a helyek már szét voltak osztva a következő csoportok között. Hédi hiába kérte Gabit, spanyol kolléganőjét, akivel ekkorra már barátnők lettek, hogy keressen másik helyet, már nem tudott változtatni. Hédi tájékoztatta az otthoniakat a szállásról, szólt hogy figyelmeztessék az utasokat.
Aznap, a szállodavizit után lesétáltak a tengerpartra, a régi erődhöz ami apró öblökön keresztül egész hosszan nyúlt a parton. Sétáltak kézenfogva egész délután, senkitől sem zavartatva élvezték hogy együtt lehetnek, hogy Hédi végre jobban van. A kis falu főutcája ékszerüzletekkel volt tele, Győzőnek még ahhoz is volt türelme,hogy a lánnyal végigsétáljon mindegyiken és végignézzék az összes kirakatot.
Győző elég korán felfigyelt rá hogy a lány milyen ékszereket nézegetett egész nyáron az ő falujukban, a sarki ékszerésznél. Meglepte a lányt egy csodaszép ezüst fülbevalóval, amiben egy kék kristálykő volt. Hédi végtelenül boldog volt – Győző ezek szerint végig őt figyelte, látta hogy mit nézegetett egész nyáron, még azt is észrevette mi tetszik neki és végül megajándékozta őt épp azzal a darabbal, amibe még a nyár közepén beleszeretett a kirakatban.
Amikor hazaérkeztek a szállodába, Hédi még sétálni szeretett volna, hát lementek a szokott helyükre a partra. A hűvös, friss sós levegőtől Hédi erőre kapott, éhes lett. Megvacsoráztak békésen, lassan, egy sarki kiskocsmában ahol senki sem ismerte őket.
Mire visszaértek a szállodájukba Győzőt egy üzenet várta a recepción – amint az üzenetet megkapja telefonáljon haza. Megrémült – akkor hasított belé a tudat, azon a héten annyira lekötötte a lány ápolása, az együttlétük, hogy megfeledkezett a családjáról. A telefon után hallgatag lett az addig beszédes és mosolygós férfi. Hédi alig tudta szóra bírni. Ő már jobban volt, már volt ereje Győzőt támogatni. Sokáig próbálkozott, de nem tudta őt rávenni hogy megszólaljon. Még átölelni sem tudta, a férfi az ágyon feküldt, arcát a párnájába rejtette, Hédi egyszercsak arra lett figyelmes hogy rázkódik a férfitest – Győző sírt. El akarta rejteni a könnyeit, nem azért mert szégyellte volna a lány előtt, boldog volt abban a kis szobában, annyira, hogy még a kisfiáról is megfeledkezett. Néhány perccel korábban a felesége azt mondta neki a telefonban hogy jól gondolja meg mit mond ha hazaér, mert úgysem fog hinni neki, mert tudja jól mi történt közte és a lány között, de azt is tudja hogy ez csak egy kaland a férfi életében, bár még sosem fordult elő vele ilyesmi.
Győző nem akarta elveszíteni Hédit, aki nem csak egy kaland volt neki, szerette a lányt. Ha csak a vágy hajtotta volna felé, nem várja ki amíg a tapasztalatlan lány készen áll hogy elfogadja a boldogságot amit Győzőtől kaphatott, akkor nem törődött volna vele, nem figyelt volna rá. Csak ők ketten, akik akkor abban a szobában voltak, csak ők tudták hogy ami köztók volt, az valódi érzés, nem pedig egy futó kaland ahogy körülöttük mindenki gondolta, amiért bántották őket. Senkit sem akartak bántani, csak sodródtak az érzéseikkel. Összesodorták őket az események amiket együtt éltek át, amikről más nem tudott, nem is tudhatott, hiszen mindenki igyekezett titokban tartani hogy egy partnercég küldötte meglopta az utazási irodát, csak azt tudták, hogy Hédi és Győző rengeteg pénzt keresnek a cégnek, hogy a spanyol partner is elégedett a munkájukkal, az utasok is szeretik őket – csak néhány jóakaró tett ellenük, talán mert féltékenyek voltak a boldogságukra.
A férfi sírt, nem tudott beszélni, csak némán ölelte a lányt aki már nem kérdezett többet aznap este. Úgy érezte a legjobb amit tehet, hogy átöleli a férfit és hagyja hogy sírjon, hogy megnyugodjon. Így aludtak el egymás karjaiban, könnyek és kétségek között.
Hajnalban Hédi símogatásra ébredt, szavak nélkül, csendben, lassan ölelték egymást. Minden korlát leomlott már közöttük, talán még sosem voltak olyan boldogok egymás karjaiban mint akkor reggel.
- Ne haragudj rám kérlek. Tegnap este...
- Tegnap este Te aludtál az én karomban, ahogy én a tiédben azelőtt.
- Sosem fogom elfelejteni a veled töltött időt.
Többet nem beszéltek arról az estéről. Mindketten tudták hogy ami rájuk vár az nagyon nehéz lesz. Kapaszkodtak egymásba, csak az adott nekik erőt hogy néhány napig még együtt lehetnek. Megreggeliztek, lementek tengerpartra. Dél környékén mentek vissza a szállodába, mire visszaértek, a recepciós azzal várta őket hogy a kollégájukat, Imrét nemrég elvitte a mentő mert szívinfarktust kapott. Beugrottak a buszba és utánaindultak a kórházba.
...............
