...
A tél hosszú volt és hideg. Hédi az irodában és a könyvtárban töltötte a napjait Jánossal felváltva tartottak ügyeletet az üzletben. János, a volt üzlettulajdonos, csak így tudott kapcsolatban maradni az idegenforgalommal. Kedvelték egymást, érdekes beszélgetéseket folytattak, jól tudtak együtt dolgozni. A férfit azonban valamiért kikezdte a főnök, pedig jó szakember volt, évekig saját üzletet vezetett, de összefogtak ellene és tönkretették. A spanyol tengerparti nyaralások specialistája volt, mindenki kedvelte az útjait, végül, miután elvesztette a saját cégét, sőt csalás miatt – amit persze nem ő követett el – perbe fogták és elítélték, szóval miután újra felépítette az életét, azzal kellett beérnie, hogy más cégében dolgozik, de így legalább utazhatott, utasokkal foglalkozhatott, amit mindig is a legjobban szeretett.
Következő tavasszal a főnök úgy döntött, részt vesznek a szokásos, utazásokat reklámozó kiállításon, Hédit bízta meg hogy képviselje az irodát.
Hédi már kora reggel kiállítási standot rendezgetett, színes prospektusokat cipelt, majd elrendezte őket a kiállítópulton, csokrot kötött az asztalra, süteményt és üdítőt vásárolt a vendégeknek, ezek után pedig igyekezett vendégvárásra alkalmas külsőt varázsolni magára. Egy finom fehér blúz, egy elegáns fekete szoknya, a haját összefogta és mire megérkeztek a vendégek, a legkedvesebb mosolyával fogadta őket. A kiállításon egész délelőtt óriási tömeg volt, a vendégek mindenre kíváncsiak voltak, Hédi pedig csak sorolta a tudnivalókat a szállodákról, az utazásokról, a városokról, a kirándulóbuszokról. Egy fél falatnyi szendvicsre sem jutott ideje, dél körül már szinte szédelgett a fáradtságtól. Kimerítő volt a vendégfogadás, a sok kérdés, a kíváncsiskodó tömeg, pedig Hédi szeretett emberekkel foglalkozni, szeretett az utazási irodában dolgozni. A fizetése szerény kiegészítés volt az ösztöndíjához. Akkor még főiskolás volt, de délutánonként dolgozott, tanított – önállóan akart boldogulni amennyire csak lehetséges.
A szüleinél lakott még, a nagyszülőkkel körülvéve. Szigorú nevelést kapott, szinte minden percéről be kellett számolnia, ezért is kezdett el dolgozni, utazni – végre kiszabadult az aranykalitkából. Mindene megvolt ami kellett, de mindenért meg kellett dolgoznia. Neki csak tanulni volt szabad, semmi mást. Nem ismerte a szórakozást, sosem engedték hogy megismerje. A diákszerelem is elkerülte, helyette neki különórára kellett mennie, a fiú pedig, akinek felkeltette a figyelmét, a barátnőjét kezdte kísérgetni, mert ő sosem tudott vele találkozni délután az órák után, pedig többször is megpróbálta Hédit elhívni sétálni,de őt sosem engedték el fél órára sem. Egyedül maradt a tankönyveivel és a különóráival, senki sem figyelt fel rá, csak a tanulmányi versenyeken, csak ha hibátlanul teljesített, akkor ismerték el, ő pedig közben szürke kisegérré változott. Semmi feltünőt nem szeretett viselni, a fekete-fehér konvencionális kettőse tökéletesen megfelelt számára, pont mint egy vizsgán, ahol teljesítenie kell. Most is azt várták tőle, minél több programfüzetet oszt ki a látogatók között, annál többen jelentkeznek majd az utazásokra, minél több látogatót sikerül meggyőznie az információival, annál jobb mérleggel, a helyszínen befizetett előleg-hegyekkel zárhatja a napot. Fontos volt neki hogy jól sikerüljön ez a nap, és bármennyire is kimerítő volt a kíváncsiskodók minden kérdésére válaszolni, Hédi mégis élvezte ezt a munkát. Kedves volt, mosolygott és igyekezett minden kérdésre részletekbe menő és alapos választ adni.
A főiskolán, az utazások során, furcsa emberekkel hozta össze a sors, olyan világba csöppent, ami idegen volt számára, ahová őt eddig még véletlenül sem engedték volna be, a széltől is óvták, nehogy mást akarjon mint amit elvártak tőle. Ám Hédi jól és egyre jobban érezte magát abban a világban. Utazott, szabadon döntött a napjairól. Önállóan gazdálkodott az idejével, a keresetével, a gondolataival, az energiáival.
A főnöke nem volt túlságosan barátságos, de Hédi még vele is megtalálta a közös hangot. Tulajdonképpen egyetlen olyan kollégát kapott ajándékba a sorstól aki taszította őt. A faragatlan, ámde nagyon is vonzó külsejű, Hédinél körülbelül tíz évvel idősebb férfit, aki tudomást sem vett róla. Talán valahol legbelül még gyűlölték is egymást – bár egyikük sem tudta volna megfejteni miért éreznek így. Már rég nem találkoztak, régen nem voltak közös utazáson, de úgy tűnt egyikük sem felejtette el a másikat, mert eddig bármikor újra találkoztak, valahogy mindig ugyanaz a furcsa taszítás volt közöttük. Már nem is tűnt fel nekik ha a másik ott van, már megszokták hogy nem beszélnek egymással, csak ha nagyon muszáj, Hédi megtalálta a helyét a férfi kollégák között. Kellemetlen volt ugyan hogy Győzővel nem értett szót sehogyan sem, de volt épp elég tennivalója, már nem is figyelt erre.
Dél volt, Hédi szinte már szédelgett a forró, levegőtlen szállodai aulában a sok prospektus árnyékában. A vendégek hirtelen elfogytak a teremből, aztán Hédi főnöke is eltűnt a színről. Úgy fél óra múlva lassan sokasodni kezdett a tömeg a teremben. Fényképezőgépek villogtak, újságírók kérdezgették Hédi főnökét és más irodák vezetőit is, dícsérték amit a szálloda parkolójában láttak és ki is próbálhattak. Hédit a főnöke elfelejtette tájékoztatni hogy időközben odarendelt egy kirándulóbuszt, és meghívta egy gyors városnéző túrára az újságírókat Hédi egyik kolléganőjével, hogy láthassák, amiről ő azt gondolta hogy minden luxussal felszerelt, ám a külcsín alatt kétes műszaki állapotú – Törökországban összeszerelt járművet. Furcsállotta hogy sem a kolléganője, sem sem senki más nem jött fel hozzá beköszönni, hiszen minden kollégájával jó viszonyban volt, egy valakit kivéve.
Hédi már nem is figyelt az újonnan a terembe lépőkre, tette a dolgát, bár már a sarki tejivó óriáspogácsáiról álmodott. Hirtelen ismerős hangra lett figyelmes. Meglepetten nézett a korábban durva és ellenséges férfira aki ezúttal kedvesen, udvariasan szólt hozzá, mintha érdeklődő vendég lenne. Egy kilencévesforma kisfiút vezetett kézenfogva. A korábbiaktól eltérően Hédi és Győző – a faragatlan ámde annál vonzóbb kolléga – kedélyesen beszélgettek, sőt nevetgéltek. Győző bemutatta a kisfiát Győző Juniort.. A kisfiával az oldalán, egészen más volt – megszelídült, mintha emberré változott volna. Megkérte Hédit hogy két percre vigyázzon Győző Juniorra mert neki el kell intéznie valamit, de mindjárt visszajön. A lánynak egyáltalán nem volt ellenére a hirtelen jött feladat, Junior okos kisfiú volt, és jól esett neki a “fiatal társaság.
Hédi jól érezte magát Juniorral – beszélgettek, a pulton fekvő hatalmas térképet böngészték, Hédi megmutatta Juniornak hogy merre járt már, Junior pedig egy kilencéves tájékozottságával ismertette Hédinek hogy ő hová szeretne elutazni és ott mit szeretne megnézni, persze leginkább csak azokat a helyeket ismertette, ahol már Hédi is járt, épp Junior papájával.. A kisfiú épp azt mesélte hogy ő csak a papájával fog majd utazni, mert akkor biztosan nem tévednek el, mert az ő papája már nagyon régen vezet kirándulóbuszokat és minden utat ismer, és bármi baja is legyen annak a busznak, mindent meg tud szerelni. A kis Győző szeme büszkén csillogott amikor az édesapjáról beszélt Hédinek. Ekkorra visszaért a terembe a büszke apa, az idősebb Győző, kezében egy kávéval és egy óriáspogácsával.
– Biztosan éhes és fáradt vagy már, gondoltam jól esne egy kis frissítő, a főnökre úgysem számíthatsz, ő csak magára gondol. Egyél nyugodtan, addig majd Juniorral átvesszük a helyed.
Hédi levegőt sem kapott, nem tért magához a meglepetéstől, de már annyira elfáradt, hogy képtelen volt visszautasítani a hirtelen felbukkant csodát. Megköszönte a pogácsát és elvonult a stand mögé. Néhány perc múlva már újra a kiállítópultnál állt, zavartan megköszönte a meglepetés-gyorsebédet. Zavarában csak mosolygott, igazgatta kissé szétzilálódott haját, igyekezett nem észrevenni hogy a férfi őt bámulja. Ismeretlen érzés volt, főleg Mr Faragatlan korábbi viselkedését alapul véve. Talán egy percre el is mélyedtek egymás szemében – de akkor vége lett a varázslatnak – megjelent a főnök, így ifjú és idősebb Győző távozásra kényszerült. Illedelmesen elköszöntek egymástól, a ‘férfiak távoztak, Hédi magára maradt a színes katalógusok, térképek, akciós plakátok társaságában és igyekezett rendezni a gondolatait.
Aznap már nem találkozott Győzővel. Mire vége lett a kiállításnak Győző már elhagyta a busszal a szálloda előtti parkolót, a főnök korán hazaindult, hazaküldte a buszt is, Hédi magára maradt, lebontotta a kiállítópultot, lecipelte a megmaradt katalógusokat és a felszerelést a földszinten lévő raktárba. Hullafáradtan hazament, megpróbált válaszolni az otthoniak százezer kérdésére, de közben egyfolytában a csodára gondolt ami aznap vele és Győzővel történt. Nem értette, csak érezte hogy valami megváltozott - már nem gyűlöli Mr Faragatlant.
